2013/05/27

Felújítás vasalóval?


Ez a kredenc két éve van nálam. Iszonyú rossz állapotban találtam rá, az egyik lába kiesve, a teteje megégve, a furnérborítása itt-ott felhullámosodva, fiókjai beragadva, láthatóan nem csak megégett, de meg is ázott.
Egyszóval, több sebből vérzett.
Mégis, nagyon-nagy szerencsének éreztem, hogy megszerezhettem magamnak!
Két évig pakolgattam a sokszor útban lévő bútort, tettem ide meg oda, de valamiért mégsem akaródzott hozzá nyúlni.
Pedig az elején azt gondoltam, hogy szépen felújítom és aztán eladom. Már tervezgettem a színeket hozzá.
Elképzeltem vadító sárgával, szűzies fehérrel, visszafogott szürkével, maszkulin feketével. Tudtam, hogy bármit kenek rá, jól fog kinézni, egyszerűen azért, mert szép a formája. Így, "natúr" állapotában is csodálatos darab lehetne, ha értenék a bútorasztalossághoz és a restauráláshoz.
De egyikhez sem értek.
Tulajdonképpen, azt hiszem, azért nem álltam neki eddig, mert nem éreztem magam felkészülve rá.  Most. Viszont. Itt. Az. Idő.
Talán már felkészültem.
Ez a komód/kredenc lesz ugyanis a konyhánk dísze, fő darabja a másik gyönyörűség mellett. (ááá, nem tudok megválni az igazán szép daraboktól...)
Nagyon izgalmas feladatnak ígérkezik a felújítása, több trükköt is meg tudok majd mutatni rajta, ráadásul végre, végre egy igazi nagyágyút vetek be a munkám során: a Farrow and Ball bútorfestékét!
De az ecsetragadásig még hosszú és rögös lesz az út. Több előkészítés kell, mint egy egyszerű csiszolás.






A komód tetején lévő égési sérülést és a felrepedezett faanyagot el kell tüntetnem. Ehhez drasztikus módszerhez folyamodtam: széles spakli és gumikalapács segítségével elkezdtem felszedni a sérült borítást. Tudtam, hogy a repedezett lemez alatt ép fát találok majd.
A spaklit srégen tartva, határozott ütésekkel nyomom a fafurnér alá, közben finoman feszítve fel a furnért, illetve a falapot, amire a furnért ragasztották anno.
Jó kis izommunkával fel is szedtem mindent. Aztán elmentem ebédelni és remegő kézzel fogtam a kanalat.



Az égésnyomot ezután alaposan körülcsiszoltam, spaklival még felszedegettem az égéstől itt-ott felpuhult fát és jól kitisztítottam a mélyedést.
Erre azért van szükség, mert ebbe fogom tenni a fatapaszt, de most nem a szokásos Mestertapaszt fogom használni, hanem egy két komponensű műgyanta ragasztó-tömítőt, amit egy olvasóm ajánlott figyelmembe, a neve Ponal Duo. De minden javítóanyagot csakis tiszta, makulátlan felületen használjunk!



Közben, alaposan megnézegetve a komód oldalát, láttam, hogy a furnér több helyen is hullámos, levegős, lifeg. És ez baj. Ha ugyanis a felhullámosodott furnérra ráfestek, csak egyre jobban hullámos lesz, és a belevegősödést sem fordítja vissza semmi.




Nincs más megoldás ilyen esetben, mint a furnérlemez teljes eltávolítása.
A komód egyik oldalán a lemez, amire a furnér volt ragasztva, kissé elállt, mert felengedett a ragasztó, ezt gyorsan visszaragasztottam és duct tape-pel körberagasztottam, hogy legyen ami szorítsa és helyén tartsa a lemezt, amíg megköt a ragasztó.



Ezután nekiláttam eltávolítani a felhullámosodott furnért.
Erre a neten találtam egy jó tippet és gondoltam, most itt az alkalom letesztelni. A lényege , hogy vizes rongyot teszek a felszedni kívánt furnérra, és ezt a vizes rongyot kezdem vasalgatni a forró vasalóval.
Nem hangzik valami biztonságosan, ugye?
Mindegy, nekiláttam. És egész jól működött, bár nagyon lehetett látni, hogy hol, mennyi ragasztót használtak, illetve még azt is észrevettem, mintha nem is ugyanazt a ragasztót használták volna a komód egyik és másik oldalán.
Nem volt gyors munka, de a víz és a hő, mint a paradicsom héjának lehámozásánál, megtette a magáét, és egy idő után, könnyedén nyúltam be a spaklival a furnér alá, és egyszerűen elkezdtem azt "letolni", olykor meg kézzel lehúzni a furnér darabokat. Meghámoztam a komódot.



A munka végeztével, ott maradt a csupasz, sérülésmentes fa.
Na, ezzel már lehet kezdeni valamit!
De az egy újabb történet lesz.
Maradjatok vonalban, hamarosan folytatom!

Azoknak, akik végigolvasták ezt a hosszú írást, itt a nagy bejelentés:

Ez a poszt nem jöhetett volna létre a Farrow and Ball nélkül! :-)
De hogy ne csak én részesüljek a jóból, ti is kaptok valamit!
Egyrészt, mától egy hétig tart az a nyereményjáték, melynek a díját, egy doboz Estate Eggshell típusú festék, a boltban lévő színek bármelyikéből, a Farrow and Ball magyarországi képviselője, a Fabcolor Hungary ajánlotta fel.
A játékban való részvételért látogassatok el a honlapjukra és nézzétek meg, milyen festékeket árulnak és milyen színeik vannak. A poszthoz írjátok be kommentben, hogy mit és milyen színnel festenétek át! (a F&B által használt fantázianeveket kérjük!)
A játék időtartalma egy hét, sorsolás 2013.06.03.  19 óra. Az eredmény kihirdetése a facebookon illetve ennél a posztnál, kommentben történik.

A másik naaaaaagy hírem, hogy mától egy hónapig bárki, aki a Fabcolornál vásárol festéket, és "bemondja" a Kicsiház "jelszót", 10% engedményt kap a vételárból! ( a kedvezmény más kedvezményekkel össze nem vonható)
Hajrá, ez soha vissza nem térő lehetőség!




Update: A felújítás folytatásáról ITT és ITT olvashattok!

111 megjegyzés:

dodi írta...

Dix Blue-val festeném ki a csupa fehérrel bútorozott hálószobámat.

Kata írta...

A már felesleges pelenkázó komódt festeném "Olive" színre a gyerekszobában. Most nyír és babakék színű.

Kutas Kata

ozsuzsanna írta...

Hűha, már nagyon várom mit fogsz belőle kihozni :)

A bejárati ajtóm belső oldalát festeném le Blazer-rel. És még lehet, hogy egy Rast komódot is.
Zsuzsi

Csenga írta...

Calluna lenne az étkezőnk új színe:) Álomszép lenne!

b írta...

Tallow (203), a régóta kerülgetett sokfiókos komódomat festeném ilyenre :)
Schopper Barbara

aliz74 írta...

Kedves Kata!
Nagyon kivàncsi vagyok, hogy milyen lesz a vègeredmèny, főleg a vàlasztott szìn érdekel! Én hetente 10szer nézem meg a F&B katalógusát, izlelgetve a színeit. Én a konyhaszekrényemet szeretném lefesteni BLUE GROUND színűre:)))

Virág írta...

Incarnadine lenne a pici, kopott asztalka a hálóban:)

Unknown írta...

all white-ra festenék dédszülőktől örökölt 3 kerek tonett széket és a hozzájuk tartozó egy lábú kerek asztalkát...
Ez amúgy is be van tervezve nyárra.

Ja, és az érdekelne majd nagyon, hogy ha ennél a kredencnél az ajtók díszlécei megmaradnak, azt hogyan rakod rendbe. Csak mert az asztal lába csavart, és azt egyenlőre nem tudom, hogyan/mivel fogom csiszolni.

ancsapancsa írta...

Nagy munkát tervezett be nekem a kisebbik nagylányom. A jelenleg toszkán színvilágot kell nyáron átváltoztatni, így a sötét-közép kék fa szekrényt kopottasan fehérre/törtfehérre azaz: White Tie
2002-ra, a falat Borrowed
Light 235, vagy Pale Powder 204 színekben tudnám elképzelni

Flier Judit írta...

Plummett kerülne a hall falára.

Ferencz Tímea írta...

Estate Emulsionnal festeném ki a dolgozószobát Vert de Terre színben!
Ferencz Tímea

vegakonyha írta...

Az új lakásunk nappaliját festeném: Cooking apple green :)
És épp egy hasonló állapotú tálaló vár rám, hogy kibányásszam a sufniból, és nekiessek. Ezért is nagy köszönet a bejegyzését!!!

orsoborso007 írta...

Az Estate Eggshell alacsony fényű fafesték Clunch árnyalatával festeném át a lakás összes fa ajtaját, ablakkeretét, oszlopát és lépcsőjét.

Névtelen írta...

A dohányzó asztalunkat feteném le savage ground-ra

Szűcsné Balázsi Mária

Csilla írta...

JAMES WHITE-al festeném ki az előszoba bútort és a bejárati ajtót is. Már régóta készülök rá, de ez nagy lökést adna! :)

Éva írta...

London stone (6)lenne egy komód és asztalka

Lora Cska írta...

Pigeon 25-el festeném ezt az új szerzeményemet a varrós műhelyembe.
http://p2.teszvesz.hu/photos/19/86/2786_1_big.jpg
A fiókon és az ajtókon díszléc lesz, az üveg mögött meg csirkeháló :)

a.primon írta...

A déditől örökölt ládákat Folly Green színűre festeném kisfiam kék-zöld színvilágú szobájába és a lomtalanításkor beszerzett 3 széket Folly Green színűre. Az Estate Eggshell festéket választanám hozzá.

Névtelen írta...

Hasonló komódot szereztem be a fürdőszobánkba, a mosdó alá. a miénk törtfehér színű lesz. ennyire nincs a külső rész tönkremenve szerencsére. de azért jó tudni, hogy a furnért így le lehet kapni.

Unknown írta...

Nagymamám régi tonett székét újítanám fel, és festeném le valamilyen vidám színnel, pl. cooking apple green vagy blue ground. Nehéz lesz dönteni :)

Unknown írta...

A régi kis éjjeli szekrényemet és a hozzá való fellépőmet frissíteném fel Dove Tale színnel!

Névtelen írta...

pointing
cooking apple green
saxon green
folly green
színekkel festenék át egy kilenc (3x3)fiókos kis ékszertartó komódot a hálószobánkba... valami ombre szerűségre gondoltam.
Hajrá gyönyörűséges tálaló újjászületés!!!
Ágota

Unknown írta...

Fawn vagy London Clay árnyalatúra festenék egy éppen felújítás alatt álló hokedlit (már a fatapaszozással bíbelődök), valamint egy retró ágyneműtartót is. :)
Ilyesmi színeket tervezünk a nappaliba és amíg párom a nagy munkákat csinálgatja, addig én szépítgetem az apróságokat. :)

Makika írta...

Pointing festékkel festeném le a kisbabánk szobájába vásárolt antik ruhásszekrényt,komódot és kiságyat
meseszép lenne! :)

Írisz írta...

ECO Full Gloss Brassica és Blue ground színeket kapna az előszobai Rast szekrény (a blogos inspirációt követően :))

Orsolya írta...

Cook's Blue-val festenék át egy régi fekete könyvszekrényt, a belsejét Lulworth Blue-val.

Pgabor69 írta...

chappel green - re festeném az előszobai komódot

Eszter írta...

Szia!
French gray színűre festeném az étkezőgarnitúrát.
Tormássi Eszter

katucka írta...

Huuu nagyon kivancsi vagyok mi lesz belole, mert en is imadok barkacsolni :)
En a mamatol orokolt lerako asztalkat festenem le eco dead flat -el. Szurke barmelyik árnyalata johet.

katucka írta...

Elnezest a szin lemaradt brassica,railings. Szoval ilyesmi szurkere gondoltam,
KATUCKA.

Névtelen írta...

Off-white, ami egy regi, tukros, fiokos, rezfogasos eloszobafalat varazsolna ujja. Jaj, de jo lenne...

H. Anita

Kriszta írta...

Egy öreg szekrényt szeretnénk átfesteni, antikolni. Régen kamrában használták tárolásra, a nyomokból ítélve még kolbász is lógott benne. Jelenleg a szappan-alapanyagaim tárolására használom, de szeretném egyszer a (leendő)konyhámban látni. Elképzelésünk a Green Ground és Green Smoke kombija lenne :)

Paat írta...

Parma grey lenne fehêrrel kombinálva a déditől örökölt vitrin, textil hátlappal:-)

lucillaposta írta...

Én a dédnagymamám ebédlőasztalát festeném át wimbornde white Eco Full Gloss festékkel.

u_kata írta...

Pár napja akadtam az oldaladra... Nagyon lelkes vagyok! A kisfiam szobáját tervezgetem és a szekrényét "Pale powder", "Pavilon kék" és "Card room zöld" színekre festeném. ;-)

maficska írta...

London Stone 6-tal festeném le a három thonet jellegű székemet, és Old White-tal egy régi fenyőfa komódot.

Móni írta...

Én egy a kredencedhez hasonló kétajtós szekrényt festenék le Farrow's Cream színnel. Most valami sötét festékkel van lekenve, de látszik, hogy nem az eredeti festés. (Egyben nagy segítség lesz ez a posztod is :)

Taszinger Henriett írta...

Szia! Még hogy nincsenek véletlenek. Az előbb hívtak a Farrow and Ball boltból, hogy holnap mehetek a megrendelt festékemért (szintén bútor tuning). Jelszó: Kicsiház! Hajrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Unknown írta...

Nagy vágyam, hogy a bejárati ajtó belülről fekete legyen (csak a férj meg ne tudja), így azt hiszem, hogy az off-black-el festeném le.

gloria írta...

Blue gray, és a hálószobánk falához választottam.
Köszönöm a lehetőséget.
Glória

Zelnice írta...

skylight az előszoba 1-2 bútorára. csodás lenne.

zsófcsa írta...

Down Pipe színnel festeném le a fésülködőasztalt :)

Névtelen írta...

Kisfiam új szobájába festeném át a komódot és az asztalkáját a hozzátartozó két székkel, illetve az általam készített játékkonyháját a Babouche festékkel. :)

Kata írta...

Vagy egy már meglévő, régi asztalt festenék le, vagy vadásznék egy komódot a Vaterán (hiszen te már annyi inspirációt és leírást feltettél ide, hogy szégyellem magam, hogy még nem álltam neki egynek). A színt egy kínzás kiválasztani, szívem szerint egy jól bevált tört fehérnél maradnék, de nem, legyen a Green Blue No. 84.

Alexanna írta...

Rectory Red színű a nappalim egyik fala:)
Babuche az étkezőmé
és Olíve-t Tunsgate Green-nel szeretném a hálómba
Szép lesz, fehérre meszelt bútorokkal.

Névtelen írta...

Szia!

A hálót festeném ki Drawing Room Blue-ra. Isteni lenne! :)

myster

rone2122 írta...

Szia!
A nappalimat festeném tiszta fehérre, ezért All White! :)

Brisa írta...

Blue Ground-dal díszíteném a jövendő hálónk fehér bútorait (éjjeli szekrények, gardrób, fésülködő asztal) és kisebb tárgyakat.

Névtelen írta...

Skylight színűre festeném az éjjeliszekrényem. Tökéletesen illene a szobámba :)

zsupsz írta...

Folly Green színűre festeném a fiam szobájában a komódot és a radiátort!
Falvay Zsu

Unknown írta...

én a mi nagyonnagyonnagyon fehér étkező/lépcsőfeljáró közös falát festeném ki london stone és london clay színekkel fasziluett mintával...-sóhaj- :)

Névtelen írta...

Szia!

Az Elephants breath No.229 színnel(már a neve is csodálatos) festenék le egy régi iskola padot a kislányom szobájába.

WHENNI

Unknown írta...


Saxon Greenre festenék egy kis konyhai fiókos szekrényt és sámlit :-)

Dolo írta...

Egy régi neobarokk vitrint festenék Babouche színűre. Ez lenne végre a nagyszoba éke! :)

Kicsimongúz írta...

Kedves Kata!

Ezzel a bútor felújításoddal az utolsó pillanatban mentetted meg egy különleges 5 lábú, ám pocsék állapotú asztal életét! Így kap még egy esélyt.
A játékba is szeretnék beszállni, mégpedig egy 70-es évekből itt maradt szekrénysor egy darabjával, amit az illesztésnél szétszedek majd, az aljából játékpakolós szekrényke lesz, a tetejéből mesekönyves polc. A színei pedig: green blue (84) és castle gray (92).

Agoston-Palko Annamaria írta...

Lulworth Blue no. 89 alacsony fényű fafestékkel festeném le örökségből származó íves lábú asztalkámat. A hozzátartozó két székhez Hay no. 37 festéket használnék. Háttérként a Brocade BP 3209 tapétát választanám.

Üdvözlettel,
Ágoston Anna

Agoston-Palko Annamaria írta...

Szia Kata, örökségből származó hajlitott labú asztalkámat festeném Lulworth Blue No. 89-es fafestékkel, és a hozzátartozó két széket Shaded White No. 201-essel.
További jó munkát!
Üdvözlettel,
Anna.

tHs írta...

A gyerekszobát festeném Ball Green-re :)

Orsi írta...

Van egy régi ládám azt festeném át FOLLY GREEN-nel :)

Unknown írta...

Régi katonai lőszeres ládát festenék át Blue Ground színűre, pöpec kis játéktárolót faragnék belőle :)

szibea írta...

Kedves Kata!

Rendszeresen olvasom a blogodat és a Curbly-t is. A ma reggeli kávé mellé is megnyitottam mindkettőt, és lám-lám: a dupla IKEA Rast hack vigyorog vissza rám! :)
Gratulálok!
Tudom, hogy nem ez az első projekted, ami más oldalakon szerepel, de mindig jó látni!

Névtelen írta...

Kedves Kata, mi a tapasztalat, a furnérról csiszólóval mennyire lehet lekapni a lakkot? mennyire hagyja magát a furnér? köszönöm Ági

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Ági!

Normál esetben, ha nem sérült vagy "belevegősödött" a furnér, akkor nyugodtan lehet csiszolni, szépen lejön róla a lakk. Ez a poszt már a problémásabb esetekről szól :-)

Unknown írta...

Fowler Pink 39 színűre festeném a kopott sápadt komódot, amit a használt bútorosnál vettem néhány hete és csak a festésre vár. :)

Üdv: Nóra

Névtelen írta...

Hague Blue színűre festeném a Nagymamám komódját :)
üdv: Réka

Névtelen írta...

Szia Kata!
Jól festene a Savage Ground az ajtókon.
Erika

Névtelen írta...

String-gel festeném le a konyhabútorom ajtólapjait
üdv,
Szabó Sándor

Névtelen írta...

én cooking apple green szint hasznalnek az étkezőszékek és asztal atfestésére. imadom a nyereményjatekokat :-) üdv H.Dóra

Névtelen írta...

sziasztok! en a cooking apple greent hasznalnam a konyhasziget lefestesehez.tökéletesen menne a mozaikcsempéhez. Dodó

Unknown írta...

A "Kicsi Ház: Felújítás vasalóval" cikkhez kapcsolódó játékra jelentkezem. A tálalót szeretném átfesteni a hozzá tartozó asztallal és 6 székkel Green Blue 84 színnel.Üdv. Zsuzsanna

bjudi írta...

Szia Kata,

végre előtérben a konyha!:) Én egy tálalószekrényt tervezek Down Pipe vagy Brassica színűre átfesteni.
Judi

Eszter írta...

Sziasztok, Skylighttal festeném le a Kedvesem íróasztalát :)
Üdv, Eszter

Ágota írta...

Stone Blue színű lenne az étkezőnk egyik fala.

Unknown írta...

Sziasztok!

Én a Blue Gray festéket választanám a vőlegényem szobájába, mert van egy képünk, amit mindenképp szeretnék felrakni oda, és ahhoz tökéletesen passzolna. :)

Üdv,
Petra

Névtelen írta...

Sziasztok,
a beépített ágyunkhoz tervezett fa falvédő és ágyvég rögvest elkészülne, ha lenne egy doboz ilyen csodás festékünk! (Dix blue No.82)
Üdv,FrankhA

szilvikém írta...

all white!!!!!!!!!!!!!!

A saját asztalomat festeném vele, és még ki tudja mit...:D

De főleg gratulálok a poszthoz, és izgatottan várom a folytatást!

judilla írta...

Szuper poszt! én a felhullámosodott (teraszon elázott) ülőkéjű tonettszékünkkel szeretnék már régóta kezdeni vmit! Arra nincs vmi jó tipped, hogy hogy lehetne "visszavasalni" (mert amúgy nagyon szép virágmintás a furnérja, azt sajnálnám kidobni)???
Amúgy Blazer v Rectory red-re festeném, ha már csak ott tartanék! :-)

Animoka írta...

Cat's paw színnel festeném a hálót.
(vagy a macskám ;) )
Üdv: Anikó

Névtelen írta...

Szia!

A régi szennyesládámat festeném át Blue Ground színnel és a konyhám ékessége lenne.

Üdv: Judit

Zita írta...

Sziasztok!

Parma Grayre festeném két székünket, amik új üléshuzatot is kapnának egyúttal :)

Üdv.: Zita

2M írta...

Sziasztok!
Lelkes fel- és megújítóként a konyhaszekrény ajtóit fogom kezelni kissé rusztikus hatásúra kenve a White Tie festékkel, amit előre is köszönök! :)
Üdv:
2M

E.M.A.K. írta...

Cooking Apple Green - egy osztály teremben használnám. :)

Névtelen írta...

A nagymamám nyári konyhájában volt két nagy szekrény, amiket Calluna színnel festenék le, az egyikben a kézműves alapanyagaimat tartanám, a másikban meg a varrós dolgaimat.

Szilágyi Edit

Unknown írta...

Churlish green-nel egy régi öntöttvas kerti asztalt :)!

antalmarti írta...

A bordó szekrényajtókat tüntetném el JAMES WHITE segítségével :)

blanca írta...

Cook's blue-val két régi "art deco" éjjeliszekrényt. És Wimborine White-tal kis virágokat az elejére. :)

appelcuisine írta...

Én a fürdőszoba mosdószekrényét festeném Light Gray színre.

nathase írta...

Old White színre festenék egy kis komódot.

Kata írta...

Dédnagymama asztalkáját festeném le a Calamine színnel.

betti írta...

Parma grayt választanám egy rast komód izgalmasabbá tételéhez, így járva a kislányom kedvében.

002es ani írta...

White Tie színre festeném le a lócát. De jó is lenne :)

Viktoria írta...

A szüleim padlásán álló székeket újítanám fel az új konyhámba az Estate Eggshell Wimborne White színével, és a már megvásárolt fekete-fehér pöttyös szövettel.

szonja írta...

Szia Kata,
Hague Blue (no. 30) színre festenék egy paraszttálalót. Sok-sok évvel ezelőtt vettem alig 1400 forintért, gyönyörű fémráccsal van díszítva, hatalmas darab, de mivel sosem voltam igazán merész, fehérre kentem, s olajzöldre a belsejét. de most elköltözöm vagyis kiköltözöm jelenlegi életemből, s viszem magammal ezt a bútordarabot. Ilyen színben képzelem el. Talán ezt hívják párizskéknek? Csomor Szilvi voltam

boribon írta...

Szia Kata!
A nagymamámtól örökölt kis komódot festeném "Oxford Stone" színre...jól mutatna a türkiz fal előtt az előszobában!
Király-Salgó Borbála

gardobers írta...

Blue gray színre festeném a frissen beszerzett 2 éjjeliszekrényünket amik átalakításra várnak a nyáron :-)
Detti

Zsuzsi írta...

French Grey-re festeném a felújításra váró fiókos komódunkat.
Székely Zsuzsi

Unknown írta...

Callunat(270) használnék egy régi komód átfestésére,csiszolt üveggombokkal gyönyörű lenne!:)

Névtelen írta...

Szia Kata,
A fiaim szobájába egy règi katonai làdàt festenèk Lulworth blue szìnűre.
Gratulàlok a munkàidhoz, kivàncsian vàrom a folytatàst.
Üdvözlettel,
Kiss Rita

Jeney Zsófi írta...

Jahaj, micsoda szürkék. Legyen mondjuk a Pavilion gray mondjuk fehérrel a cipősszekrényen.

Sajgó Anikó Józsa írta...

Vettem két régi íróasztalt (újat szerettem volna, de akkor belebotlottam a blogodba... :)), az egyiket lefesteném citron színűre :D

Kucorgó anyámkája írta...

Tallow (203)színnel szeretnék lefesteni egy régi ládát.

Impish írta...

Hound lemon - az ebédlő asztalra és székekre ráférne a felújítás :)

Genavy írta...

Egy kis asztal a DOVE TALE 267-et,két éjjeliszekrény pedig az CARD ROOM GREEN 79-et kapná ajándékba:)

Radics Móni írta...

Elephants's Breath színnel festeném le az előszoba (80-as évek beli snassz) ajtóit de csak miután feldobtam egy-két díszléccel őket :)

PVB írta...

az All White-tal festeném át a mi fenyő franciaágyunkat és a kislányom fenyő ágyát is ,mert a szekrények és polcok időközben már fehérek lettek. :-)

Szentgyörgyi Kata írta...

Sziasztok!
Köszönöm, hogy ennyien játszottatok! A random.org segítségével sorsoltam, ahol a 3-as szám jött ki, tehát a harmadik kommentelő, oszuzsanna nickkel a nyertes! :-) Gratulálok! A sorsolás hiteles eredményét a facebookon megnézhetitek. A nyertest megkérem, hogy jelentkezzen a joievivre79 kukac gmail.com email címen!

papprekki írta...

Blazerrel és off white-tal festeném át a kislányom ágyát és ugyanezekkel az egyik polcát is.

ozsuzsanna írta...

Hűha nagyon köszönöm!
Még soha nem nyertem :D

Szentgyörgyi Kata írta...

Szia Zsuzsa!

Már azt hittem, nem jelentkezel, majdnem kisorsoltam újra a nyereményt! :-)
Gratulálok! A többit pedig emailen leegyeztetjük!

mel írta...

Szia Kata!

Egy kiskonyhát kezdtem el készíteni a gyerekeknek, vettem hozzá egy viszonylag jó állapotú politurozott szekrénykét. Viszont volt 2, tenyérnyi hely, ahol a furnér felpuposodott rajta, egyébként eléggé jól oda van ragasztva minden, és sikerült szépen lecsiszolnom is. Mit ajánlasz, maradhat a furnér, és ezt a 2 nagy foltot fatapasszal javítsam? Vagy ha már megsérült a furnér, le kéne szednem az egészet? Gondolom, ha ilyen nagy helyen kell fatapaszozni, csak fedőfestékkel lehet lefesteni ugye?

Szentgyörgyi Kata írta...

Kedves Mel! Ha elkezdted felszedni a furnért, ahol felpúposodott, és valóban nem jön tovább két tenyérnyinél, akkor nem javaslom az egyébként erősen tapadó többi furnér felerőltetését. Ilyenkor a széleket jól lecsiszolom, megpróbálom a szinteket minél inkább összedolgozni és utána javítom, de ekkora hibát már nem fatapasszal, hanem két komponensű kittel. (festékboltban segítenek a választásnál): És valóban, ekkora javításnál már csak a fedőfesték használata javasolt.

Related Posts with Thumbnails
Blogging tips